Rólam

Édesapámtól kapott nevem Buza, az Andrea nevet pedig édesanyám adta nekem. Sokáig nem szerettem sem a vezeték, sem a keresztnevemet. Csak akkor barátkoztam meg velük, amikor elkezdtem az önismeret útját járni, hiszen a nevünk betűi egyfajta kódok: eszközt és segítséget adnak az életutunkon, jelzőtáblaként működnek.

Hosszú idő volt, mire megtanultam olvasni a jelzésekből. Amikor erre az útra léptem még nem tudtam mennyi minden van előttem. Holott annyi minden volt már mögöttem, és nem sejtettem még hány állomáson, krízisen kell átmennem ahhoz, hogy meglássam ki is vagyok én valójában. Miért is vagyok itt a Földön most.

Néha könnyen, máskor nehezített pályán haladok az utamon, de stabilan ott vagyok, ahol lennem kell. Már tudom: segíteni jöttem.

Hiszem, hogy jó segítő szakember csak az lehet, aki végigjárta a belső átalakulás útját, megélte annak összes krízisét, regresszióját. Megtapasztalta, hogy a fény és a sötétség egymást váltják és szembe mert nézni saját sötét részeivel, megdolgozta, integrálta azokat. Eljutott ötről a hatra.