Samhain idején…

A lenti gondolatokat még tavaly írtam, akkor egy teljesen más lét- és tudatállapotban voltam. Egy nagyon befelé fordult, zárt, csalódott, kilökött, újra tervezős, útkeresős létben. Minden megkérdőjeleződött bennem, de hittem, hogy ez is értem van és mennem kell tovább. Az elmúlt egy év megmutatta, hogy miért is volt minden, úgy ahogy, mit kellett még kidolgoznom magamból, ahhoz, hogy egy új létezésbe érkezhessek meg. Tisztán, szabadon. Fontos egy év van mögöttem; megértés, elengedés gyógyulás, fejlődés, tapasztalás, újrateremtés volt a fókuszban. Nagyon sokat tanultam magamról – igen még mindig van mit-. Új társakat egy megtartó, szerető közösséget kaptam amiért nagyon hálás vagyok.

A tavalyi Samhain ünnepen a „Mit kell megamban elengedi?” kérdésre a Vándor/Bolond lapját húztam, a „Mit kell magamban erősíteni, minek kell megérkeznie?” pedig a Főpapnő kártyája jött.

A Bolond a gyerek archetípusa. Új kezdeteket, új lehetőségeket jelöl, egyfajta gyermeki „naivitással”, könnyedséggel, bizalommal fűszerezve. Negatív aspektusa/ árnyékoldala: Túlzott naivitás, elhamarkodott vagy meg nem hozott döntések. Menekülés, halogatás, a könnyebb út választása. Ebben is van egy gyermeki: „nem nézek szembe a dolgokkal, inkább a takaró alá bújok” működés. Pont ezt a működésemet kellett megdolgozni. Megtanulni elengedi félelem és ragaszkodás nélkül. Flow-ban lenni, elvárások és prekoncepciók nélkül bízni önmagamban és az ösztönös, intuitív részemben. Felnőni önmagamhoz és a feladathoz.

A Főpapnő kártyája tökéletes segítség és iránymutató volt. A Főpapnő minőségben már szembesülni kell a kétségeinkkel, a félelmeinkkel, hogy elérjük a bölcsességet. Akkor tudunk megérkezni ide, amikor bízunk önmagunkban, az intuíciónkban, a belső látásunkban, a „gondviselésben”. Nem egy kifelé aktív időszak ez, belül dolgozzunk, de ott nagyon intenzíven.

A Főpapnő a Hold szűz leánya, a szűz Istennők archetípusa. Ő a kapocs a látható és láthatatlan világok, a tudatos és a tudattalan elme között.

Nekem mit adott? Túllépni a racionalitásomon. Megengedésben lenni, elhinni, hogy amit hallok, látok, érzek belül az igaz és bátran kimondható. Elfogadni, magamban és másokban az árnyékot és a fényt egyaránt és a kettőt egyformán fontosan kezelni.

és akkor íme az egy évvel ezelőtt írottak:

 Samhain, Toussaint, Mindenszentek… kinek mi. Nekem most szembenézés, elfogadás és tisztelt.

Mostanában egyre erősebb hívásom van az elmúlás, halál, gyász, árnyék vonalán. Mindig is éreztem, hogy valami húz ki az életből, hogy kicsit itt is vagyok – ott is vagyok. Nem igazán tudtam beazonosítani, hogy ez most az enyém vagy átveszem, vagy mi a dolgom, van -e egyáltalán dolgom vele.

„Először szeretnénk azt hinni, hogy a feladatunk nemes, jelentős és kellemes… A feladat azonban mindig a teljessé válás, és ehhez szükségszerűen kapcsolatba kell lépnünk az ellentétes felünkkel, az alsóbbrendű, primitív, kellemetlen, nehézkes oldalunkkal. Amint szembekerülünk ennek a felünknek az elemeivel, azonnal felháborodunk és mérgesen elutasítjuk: „Bármit csak ezt ne!” Szinte biztosan állíthatjuk, hogy mindig, amikor csak lelkünk mélyéből így kiáltunk, nagy valószínűséggel életfeladatunk egy-egy mozaikjára bukkantunk. „(Hajo Banzhaf)

Mindenre meg kell érni, én azt hiszem mostanra értem meg. Kezdek átlépni– vagy talán már teljesen át is léptem- az erő szakaszából a bölcsesség szakaszába. Az elmúlt időszakban erős és intenzív beavatásokat, tanításokat kaptam, most kezdem megérteni ki miért jött és ment, mit hozott és mit vitt el. Elsírtam az összes el nem sírt könnyet és olyan mélyre merültem, ahol még sosem jártam -pedig sok évnyi önmunka áll mögöttem-. Kellett. A Királylányok is felnőnek egyszer és beleállnak a feladatba, hiszen nem lehet folyamatos tagadásban, hárításban élni. Sosem tudtam szembenézni az elmúlással, a halállal, megspóroltam a búcsúzást, az elválást, a leválást. Könnyelműen azt hittem, hogy a Halál valaminek a végét és a kezdetét jelenti átmenet nélkül, pedig a Halál csak az indulás az összegzés után. Egy folyamat az este és az új reggel között. Az éjszaka. Nem véletlen, hogy a Tarot Nagy Arkánumai között a Halál lapja a második harmad utolsó kártyája. Az út itt még nem ért véget. Nos hát én most beléptem az Éjszakába, kinyílt egy kapu. A befelé fordulás, az alámerülés, az átalakulás. A megérkezés egy másik minőségbe. Lassan kezdem tudatosítani és elfogadni mi is itt a dolgom, mert hogy dolgom van az biztos.

„Az igazi változások csak Thanatoszon, a halál-póluson keresztül lehetségesek. Erósz az élet-pólus csak elterelni tud, változtatni nem. „(Ken Wilber) Wilber egy nyolcemeletes házhoz hasonlítja a tudatosságot, amint az ego otthon érzi magát valamelyik szinten és hozzászokik a kilátáshoz, tulajdonképpen ott szeretne maradni, és nem szeretne semelyik más szintre kimozdulni. De ha az ottani élet unalmassá, üressé válik, vagy ha depresszív szakaszokat vált ki a monotónia, az ego gyorsan valami változatosság után néz. Ez annyit tesz maradunk a lakásban csak átrendezzük a bútorokat. Új állást keresünk, rögtön új kapcsolatba kezdünk, új izgalmakat keresünk a szexben, a játékokban. Bármi olyat csinálunk, ami a változás látszatát kelti, anélkül, hogy igazi mély változást élnénk meg. A kérdés az, milyen áron.